Down • 2008. november 1. szombat

Szombat reggel elmentem a rádióba megcsinálni a szokásos műsort. Utána kivételesen nem ugrottam fel Doktor úrhoz kávézni, mert siettem vissza Dd-hez reggelizni. Egy kicsit még visszabújtunk. Dél körül a gyönyörű napsütésben elmentünk sétálni a Gellért-hegyre. Amikor elindultunk vissza, Dd kibökte, hogy nem fogok örülni, de ő jövő héten megy állásinterjúra Londonba. Ugyanis külföldön akar élni, Londonban vagy Barcelona-ba. És nem tudja, hogy mi legyen velünk. Maradjunk együtt vagy sem.

Én meg sem tudtam szólalni. Nem értem, ha már korábban elhatározta, hogy új életet akar kezdeni külföldön, akkor miért hagyta, hogy ennyire komolyra forduljanak a dolgok? Én persze fülig odavagyok érte, a szokásos lelkesedésemmel. Tudom, gyerekes vagyok, de ezen nem tudok változtatni. (kérdés: ha ez megváltozna bennem az vajon még én lennék-e?)

Hát most így állunk. Vagyis sehogy. Szeret, de nem tudja mit akar. Azt mondja nem az én hibám. Kösz, de ettől nem jobb nekem. Végül abban maradtunk, ha visszajön találkozunk és megbeszéljük...